2012. december 9., vasárnap

Szent Simon



Felkérésemre a Nyárádszentsimon-i Művésztelep egyik kiváló szobrásza a Budapesti Képzőművészeti

Egyetem hallgatója, Merész Máté elvállalta egy faluköszöntő szobor kifaragását. A szobor a falu névadó

szentjét fogja ábrázolni Szent Simont.



 Itt olvashatsz róla többet .

Mihály Zsolt

2012. augusztus 16., csütörtök

Kézműves nap a Havad völgye gyerekeinek

Július 20-án kézműves napot szerveztünk, a Havad völgye gyermekei számára Nyárádszentsimonban az udvarunkon. Az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet az őseink által örökölt kézműves tudásra, amelynek a mai napig a birtokában vagyunk. Meggyőződésem, hogy ez a tudás olyan érték, amelyet kötelességünk átadni a következő nemzedéknek. A megszerzett tudás magabiztossá és függetlenné teszi az embert. A kézműves mesterség, a földművesség, és az állattartás véleményem szerint sokkal jelentősebb szerephez jut a falvainkban, mint amelyet jelenleg tükröz. Bízom benne, hogy ez egy jó kezdet volt, aminek lesz folytatása. Köszönöm a falvak Lelkipásztorainak az együttműködést és a gyermekeknek a részvételt.

Üdvözlettel, Mihály Zsolt
Nyárádszentsimon, Július hava
 
Fotó: Cseke Péter


Nemezelés







Kosárfonás




Virágkoszorú készítés




Mihály Zsolt kőfaragás
Szoboravató


A nyárádszentsimoni művésztelep bejáratánál felavatott szobor, Merész Máté a budapesti Képzőművészeti Egyetem, szobrász hallgatójának alkotása. A szoboravatót megnyitotta Mihály Zsolt , a művésztelep házigazdája, a szobrot méltatta Farkas Ádám szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem professzora.

Fotók: Cseke Péter, Mihály Eszter, Pelcz Benjámin

2012. július 28., szombat

III. nyárádszentsimoni művésztelep kiállítása

Farkas Ádám szobrászművész,  a budapesti képzőművészeti egyeteme professzora, megnyitja a III. szentsimoni művésztelep kiállítását.


Pelcz Benjámin és Gwizdala Dariusz munkái

Horváth Tünde és Mihály Zsolt munkái



Pelcz Benjámin Portré
Mihály Zsolt-Barlangrajz
Mihály Eszter-Türkmén mintás nemeztakaró
Székelycsóka nemezből M. Eszter munkája
Merész Máté munkája: Bodobács, mellette Farkas Ádám

2012. június 6., szerda

Nyári Művésztelep és nyitott kézműves műhely

A nyári művésztelep újra kinyitja kapuit. Farkas Ádám szobrászművész 9 diákjával Júliusban két hétre, újból a nyárádszentsimoni művésztelepen alkot. A diákok a budapesti Képzőművészeti Egyetem, szobrász hallgatói.

Lesz nyitott kézműves műhely:  kézműves bemutatók, közös nemezelés, mese, bábjáték.
A Havad völgye gyerekei bepillanthatnak a nemezelés csodáiba, megismerkedhetnek a helyi hagyományos népi mesterségekkel - kosárfonás, bőrművesség- és  megfigyelhetik a szobrászok munkáit is .