Nyárádszentsimon fekvése
Nyárádszentsimon Erdélyben, Maros megye keleti részén, a Kis-Küküllőtől félreeső völgyben, a Havadtőt Nyárádszeredával összekötő út mentén fekszik Nyárádszeredától 6 kilométerre. Havad községéhez tartozik, Vadasd, Rigmány és Gegessel együtt.
A falut agyagdombok veszik körül, tengerszint feletti magasságuk 550-600 méter. A Rigmánytól északra fekvő gerinc vízválasztó a Nyárád és a Kis-Küküllő között. A nyárádszentsimoni dombokból források fakadnak, mely Havad patakába, majd a Kis-Küküllőbe ömlenek.
A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye nyáradszeredai járásához tartozott. Hol a Kis- és Nagy-Nyárád egyesül, ott terül el Nyárádszereda. Bocskay Istvánt 1605-ben a székelyek itt választották meg fejedelmükké.[1]
Falutörténet
Falualapítok
Az 1332-es feljegyzések alapján a Mihály családot jelöli mint falualapítók[2]. Bethlen Gábor 1614-es lustrájában A Mihály család Lófőként (primipili)van megjelőlve[3]. A Mihály család a későbbiekben is meghatározó szerepet töltött be a falu életében. Jelenleg a Mihály nemzetségből több család is él a faluban, ugymint a szomszéd Havadon is, ahol tizenegy[4] család él. A Mihály család ma is aktívan részt vesz a falu gazdasági és szellemi megújításában.[5]
Szent Simon a régi időkben a vídék központi egyházközsége: Geges, Havad, Adorján, Rigmány tartoznak hozzá. Már a XIV. sz. elején mint önálló egyházközség fordúl elő. A pápai dézsmák regestrumának 1332. évi rovatában a 618 lapon így " Petrus Sac. de S. Symoul solv. 4ba . ant. et 4 denarios"[6] van jelen. Több falu nem volt feljegyezve e regestrumban, azt kell következtetni, hogy Szent Simon filiáji voltak e völgynek minden falui. Az 1557 évi regestrumban Zent-Symon néven 8 kapuval fordul elő, most házszáma 52 határt jelől.[7]"
2002-ben 94 lakosa volt, ebből 94 magyar nemzetiségű. Napjainkra lakossága 6o főre csőkkent. A lakosság zöme 50-60 év fölöttiek. A falu lakói közül 59-en református hitűek és 1 fő római katolikus.
A szentsimoniak földműveléssel foglalkoztak. Az idősebb korosztály szűk rétege ma is földművelő, a középkorúak állattartásból, növénytermesztésből látják el magukat. A fiatalabb nemzedék a környező falvakban, városokban dolgoznak (Nyárádszereda, Marosvásárhely, Szováta, Makfalva, Gyulakuta). A faluban működik egy pálinkafőzde, mely munkalehetőséget biztosít pár családnak A környező falvak lakói itt főzetik ki a pálinkának valót. Sok turistát is ide csalogat a pálinkafőzde.
A helynevek régi lakóiról vallanak: Agyagos út, Bakó rétje, Berkesz szék, Kányás-szugolya, Ketek eger, Mogyoró, Oszel pataka, Ropó (SZOKL. VI. 410.), Kuku tetej, Bersán, Nagyhegy, Tatárvölgy.
Templomtörténet
A templomok középkori eredetét egyrészt az oklevelek, másrészt és főképpen a stílust hordozó kövek, különösen a román és a gótikus koriak bizonyítják. Nagyon sok templom középkori eredetéről a templomok védőszentjei is vallanak.
Szent László erre vonatkozó dekrétumában a felsorolt szentek templomai a legrégibbek közé sorolhatók, ilyen Szent Simon is. A védőszent Szent Simon a 12 apostol egyike volt, s ebből is következhetünk a régi falu rangos, tekintélyes voltára.
Nyárádszentsimonnak 1332-ben plébániatemploma van, papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 3 régi banálist fizet és 4 dénárt, 1334-ben 3 régi banálist és 1335-ben 5 banálist[8].
A templom a XIX. sz. közepén épült újjá, a középkori gótikus templom maradványinak felhasználásával. A Szent István idejéből fennálló egyházközösségnek a szomszéd falvak( Havad, Geges, Rigmány) filiái voltak. Középkor katolikus lakói Nyárádszentsimon templomába jártak. Gegesről 1649-ig vagy 1662-ig, Havadról 1665-ig, Rigmányból 1667-ig ide járnak istentiszteletre reformátusok. A XVI. században reformátusok lesznek és Havadnak a filiája.[9]
A régi templomot az 1797. évi vizitáció nagyon rossz, megromlott állapotban találja és elrendeli újjáépítését, amit meg is valósítanak. (Ref. Névkönyv. XC.) Orbán Balázs leírásában már újból épült templomról beszél, amely régi és érdekes. [10]Homlokzata kazettás mennyezet, melyben az ősi Nap szimbólum is megjelenik.
A bejárati templomkaput négy szerényen faragott faoszlop tartja, melynek kapuja egyszerü deszka kapu. Az ácsolt kapulábakat félköríves koszorú fogja össze.
A hársfa alatti hosszúkás alaprajz, porticus emlékeztet a fedeles padokra, a szakállszárítóra. Oldalát az utca felől sűrű cserefaoszlop ácsolat képezi. Ajtaja egyszerű lécajtó.
A Református harangláb a XVIII. sz.-ban épült[11]. Úgynevezett rokolyás tetejű harangláb, mert alakja női rokolyára emlékeztete. Négy főoszlopos építmény, a harangokat tartó 4 oszlopot külön biztosító fagerendás szerkezetbe foglalták. Így két teteje van: az egyik a harangokat védi, a másik a támasztó szerkezetet. Korábban zsindely fedte, a mostani tetőzet sokat rontott hangulatos szépségén. A harangláb szép ácsmunka. Az egyszerűen bárdolt cserefa gerenda patak mederből kiemelt lapos kövekből készített aládúcolás. “Orbán Balázs szerint a falunak 1836-ban újra öntött régi harangja van, melyröl Nemes Elek lelkész azt jegyezte be az egyházközség jegyzõkönyvébe, hogy 778 évig szolgált”.[12]
Sírok, sírjelek
A temető a templomtól északra fekszik a domboldalon. Régen a sírköveket terméskőből készítették. Szentsimonon bőven található terméskő, a Kotor nevű árokban. Azért használtak követ sírok jelölésére, mert a kő tartósabb, mint a fa. A régi sírköveket patakkőnek nevezik -homokkő- melyet a házak fundamentumára is használtak. A patakkő a múlt század végéig szolgált a sírkövek anyagául. Könnyen faragható és formálható.
Napjainkban a Mihály nemzetségnek külön temetkező helye van Nyárádszentsimonon.
Falukép
Nyárádszentsimon még őriz archaikus régiségeket, ilyen a fonott sövénykerítés, mely földbe vert hegyezett végű, cserekarók között erős csereágakból font kerítés. A XIX. sz. közepéig ez volt az uralkodó kertépítés. Valamikor a székely falvak körül is ilyen csereágból font kerítés volt, és a faluba bevezető utakat ún. tanorkapuval zárták le. Ez a kerítés nemcsak az állatok elkóborlását akadályozta meg, hanem ideiglenes védelmet is nyújtott a falvakba a sokszor betörő hun, tatár, török ellen. A faluban sok háznál található kővel kirakott kút, melyet újabban cementkarikákkal öveznek. A legfelső cementkarika négyszögű "kútköből" deszkából van. Mellette az egyetlen cserefa törzsből kivájt hatalmas itató vályú.
A tölgyövezetben eső falvakban, mint Nyárádszentsimon, általános volt a paticsfallal[13] épült ház (tölgyfa talpra állított sasok közeit vesszővel kertelték majd tapasztották.) Minden parasztház annak idején így épült, de mára már inkább tégla házat építenek. A gazdasági épület fundamentuma többnyire terméskőből van, maga az épület téglából.
A Főúton található a Kultúrház, mellette a bolt, tovább haladva a Főúton a régi iskola épülete és a régi papilak.
Élet és munkarend
Az önellátó parasztcsaládoknál sajátos életrend és munkarend alakult ki, mely évszakonként változott és megszabta a család életét, kezdve az étkezéstől a termelésig.
A falusi család zárt gazdasági termelői közössége a megélhetésen túl egy célt követett: a közös vagyon megtartását és gyarapítását. A házasság legfőbb szempontja a vagyon volt. A párválasztáskor figyelembe vették a jövendő család gazdasági érdekeit, a fiatalok vonzalma nem játszott nagy szerepet.
Az egész család egy szobában lakott, aludt, evett. A szülők külön aludtak, a legnagyobb gyerek a kanapén aludt, a többi gyerek együtt. A csecsemő a szülői ágy mellett a bölcsőben aludt.
Naponta a szentsimoniak háromszor ettek. Reggelire: tejes puliszka, szalonna, kolbász, vagy oldalas, ehhez ettek aszúságot, ami szárított gyümölcs megfőzve, fahéjjal ízesítve.
Nyáron háromszor-négyszer túrós puliszka kovászos uborkával volt. Levesnek zöldfuszulyka, egres leves füstölt disznóhussal, pityóka leves, kömény leves és tejbekása. Ősszel csirkehús, liba-rucahús hagymásan-az így készült eledelt tokánnak nevezik Erdélyben, viszont ha tejföl volt benne, akkor már mártásnak. Télen főtt krumplit ettek hagymával vagy szilvaízes kenyeret.
Aratáskor lucskos káposztát ettek lapótyával vagy egres levest disznóhússal.
Vásár és ünnepnap télen-nyáron, háromszor étkeztek, ilyenkor csak a töltöttkáposzta mellé esznek puliszkát. Sátoros ünnepeken sütnek kalácsot, amit ebéd és vacsora között fogyasztanak
Az asszonyok kórusban fontak, kora tavasszal szőttek. A férfiak ruhája: ing, gatya, házi szőttes volt de, az asszonyok és a gyerekek ruhái is. Az ágyneműhuzat, törülköző, zsákok, mind a család osztovátáján készült el.
Tavasszal a férfiak szőlőt karóztak, megtisztították a gyümölcsfát, megkapálták a tövüket. Ha a föld felszáradt vetettek, kapáltak, kaszáltak, szénát gyűjtöttek, arattak.[14]
A fiúgyermek iskola után kaszált, kapált, férfimunka elvégzése becsületbeli dolog volt. A férfiak a hosszú téli estéken kártyázni mentek valamelyik komájához. Mások kukoricát fejtettek. A legények a lányok körül sündörögtek.
Vasárnap szabad volt -a harmincas évek elején a csendőrök megbüntették azokat, akik dolgoztak, de kaszálás idején hajnaltól az első harangszóig dolgoztak, ha pedig száraz takarmányuk volt, akkor délután visszamentek a mezőre és feltakarták, hogy az eső miatt a takarmány meg ne semmisüljön.
Vasárnap reggel kúráltak, megetették -itatták az állatokat, az asszonyok főztek, s utána templomba mentek. Ebéd után többen összeültek a szomszédnál, estig kártyáztak. Délután pedig ismét a templomba mentek.
A disznócsorda hazaérkezésekor a legfiatalabb leányok-legényeknek haza kellett menni a berekesztésre megetetésre.
Lakásberendezés
Az első ház volt a tisztaszoba, a legszebb bútorokat itt tartották. Itt nem lakott a család, s télen sem fűtötték. Közvetlenül a két utcára néző ablak alatt, a fal mellé téve állt a kanapé, az asztal mögött. Ládájában többnyire fehérneműt tartottak, ha fiókja volt szalmazsákot tettek a kihúzott fiókban, s abban hált 1-2 gyermek. A kanapét háziszőttes, vetőllős mintájú gyapjútakaró borította, piros-zöld-fehér színekkel. Két sarkába díszpárnát szoktak tenni. A nagy kanapé fölött volt felakasztva egy nagy szegre a nagy barna keretes tükör. A kanapé előtt álló négyszögű asztal köré négy hátszéket tettek. Az asztalt Nyárádmentén kötelezően három terítő borította, alul fehér gyapot házi szőttes macska nyomos mintával, szélén kézi horgolású csipkével, ráterítve egy gyapjúabrosz piros fehér vagy zöld koszorús mintával.
Ha a karosszék a bejárati ajtóval párhuzamosan álltak, azt jelezte, hogy békesség van a családban. Ha karjukkal kifordítva, háttal az asztalnak áll, akkor veszekedek a házastársak.[15]
A fal mellett vagy egymás mellett állott a két ágy. Egyik volt a vetett ágy, a díszágy. Az ágydeszkára surgyét, szalmazsákot tettek, arra pedig derékaljat, s leterítették fehér gyapotból szőtt csipkés szélű díszlepedővel, mely a földig ért. Kér huzat nélküli összecsavart paplan került rá, piros és bordó színű. Ezekre rakták rá a 9 nagypárnát és a 3 kicsi párnát- A fehér párnahuzatok bütüjének anyagát a század elején horgolták. A harmincas évektől a boltból vették a lyukhímzéses anyagot, s alája piros kék selymet helyeztek. A másik ágyat gyapjúszőttes szőnyeggel takarták le, szőttes nagypárnát téve az ágy fejéhez. A beteget, öreget erre az ágyra fektettek le. Az ágyak melletti falra házi szőttest vagy feliratos falvédőt tettek, föléje családi képeket, nagyított esküvői képeket, vagy apró családi képeket üveg alatt.
A feliratos falvédőt egy bécsi iparművész 1871-ben tervezte- onnan került a magyar nagyvárosokba, s innen - az értelmiség közvetítésével - az erdélyi falvakba. A legtöbb falvédőn a szöveg és a kép is vallásos témájú. A házi áldásos a leggyakoribb, de akadnak, amelyek bánatos nők panaszát sírják el, vannak olyanok is, amelyek a férfi-nő viszonyról, mások az egyedülálló férfi bánatáról szólnak.
A fal mellett állt az üveges almárium. Az üveges felső részében porcelán és üvegedényeket tartottak, alul a második ajtós szekrényben pléhedényeket. Az almárium lapját rojtos vagy csipkés szélű gyapotszőttessel takarták le. Itt befőtteket, savanyúságokat tartottak, mert a fűtetlen szobában elálltak egész télen. A kaszten harmadik fiókjában ágyneműt és szőtteseket tartottak.
Tetejét fehér házi gyapotszőttes terítővel takarták le. Az ajtó mellett állt a sifon a felsőruhák fiókjában a harisnyák zoknik számára. Télen befőttek sorakoztak a tetején.
Az ágy fölé akasztották a század közepéig a Házi Áldást, Petőfi arcképét, Rákoczi búcsuját, az 1848-as lovas huszárt ábrázoló színes képeket. A sarokban csikókemence, majd asztalkályha, de ma már inkább csempekályhát találunk a sarokban. Új építésű parasztházakban pedig búbos kemencét.
Az ablakokra az asszonyok házi szőtteseket tettek szijus mintával, mely nem takarta el a kilátást. Ennek cakkenyes mintát horgoltak a szélére. A csipke firhangok csak az 195o-es évektől kezdve kezdtek megjelenni a házakban.
Az asztal fölött lógott a porcelántartós rézdíszes függőlámpa. A villanyt az 50-es évek végén vezették be. Mai napig az első házban ravatalozzák fel a halottakat.
A csikókályha mellett van a mosdó a vizes vedrek, a kicsiszék és a fásláda. Az ajtón belül a szegen lógott a szőtttörülközó. A főzőkályha mellé akasztották a kalántartót és a puliszkakeverő tartót.
A pitvarban áll legtöbb házban a hiuba vezető lajtorja, vagy a tornácból mennek fel a padlásra. A falra akasztják a nagylapítót, itt tartották a dagasztót, mosóteknőt. Pad is van, erre helyezték a csebret, a vajköpülőt, dézsát.
Vásár
A nyárádszentsimoniak előszerettel jártak a nyárádszeredai vásárba. Itt cserélték el portékáikat a Csíkból jövőkkel, itt szereztek be minden fontos eszközt, amelyra a mindennapi életben szükségük volt.
A vásárok jó áttekintést nyújtottak a vídék terményeiről, állatairól, gazdasági helyzetéről. A Nyárád mente fejlett álattenyésztése a baromfivásárok kínálatában is megmutatkozott, a szarvasmarhákért nemcsak Marosvásárhelyről, hanem Régenből is jöttek. A marosszéki havasokból, és a görgényi havasokból szedret, málnát, kokojzát hoztak. A szovátai és szakadáti asszonyok a görgényi és a
Kelemen havasok aljáról az ottani juhosgazdák és bácsok juhsajtot és túrot hoztak. "Murokországból" (alsó Nyárád) sárgarépát, petrezselymet, zellert, hagymát hoztak eladásra. Parajdról sót hoztak 1:1 arányban cserélték gabonára. Felső Nyárád mentéről, Köszvényesről és Remetéről a cigányok nyírfa seprőket, Selyéről veszőkosarakat hoztak. Az alsó Nyárádmentéről gyékényből font kóberokat, szőnyeget, falvédőt, lábtörlőt, szatyrokat, cirokseprőt hoztak. Székelykeresztúrról kukorica levélből készített szőnyeget, lábtörlőt árultak. Jobbágytelkéről, Ravából és Hodosról, Szolokmáról gavillákat gereblyéket, tilókat. Fonóorsókat, laskasűritőt a nyárádremetei cigányok készítettek.[16]
A szentsimoniak előszeretettel vásároltak a makfalvi fazekasoktól, akik hozták a mázatlan cserépedényeiket, az ákosfalviak pedig a cseréppipát. A korondi mázas edények csak az 1930-as években jelentek meg a szeredai vásáron. Szolokmai fazekasok, mázas edényeket és kancsókat árultak. Bőrmunkát a székelykeresztúri csizmadiák, a marosvásárhelyi timárok talpbőröket, szíjakat, ostorokat hoztak. A textilesek közül a harasztkerekiek gyapjúfonalat árúltak, a fonalakat a marosvásárhelyi gyapjúfestőkkel lehetett megfesteni. Makfalváról szekérszámra hozták a fehér, fekete, szürke gyapjúból szőtt kész posztót, pokrócot. A Segesváriak kalapot, gyócsot és keszkenőket, a marosvásárhelyi rőfösök pántlikákat és a mézeskalácsosok az elengedhetetlen vásárfiát árulták.[17]
Napjaikban is működik még a nyárádszeredai vásár, ahol a szentsimoni pálinkafőző Csipán Csaba szilva, vackor, és áfonya ágyas pálinkáját kínálja.
Hagyományok, jeles napok
András napja
András napján a lányok imádkoztak és böjtöltek, hogy megálmodhassák jövendőbeli férjüket. Adatközlöm Sipos Dénesné úgy emlékszik vissza, hogy a lányok lefekvés előtt bontófésűt és férfigatyát tettek a párnájuk alá. Mások meg anyjuktól tanult versikét mormoltak magukban:
„Ágyam,téged léplek, Szent András, kérlek, mondd meg az éjszaka, ki lesz a férjem!”
Másik említendő szokás, hogy két-három férfi az est beálltakor megtöltenek egy régi korondi fazekat hamuval és azt az ünneplő András kapujához vagy falához dobják, ezt kiálltván: „Éljenek az Andrások”.
Karácsony
A kántálást mindig gyermekek végezték, aminek fejében ajándékot kaptak. A fiatal fiúk 3-4 tagú csoportokba verődve megkántálták a rokonokat, papot–tanítót-kántort és a jobb módú családokat. Betlehemes játékból, karácsonyi ének és köszöntőből állt a kántálás, amit az ajtó előtt adtak elő.
„Serkentsenek,hallgassanak
mert most tőlünk jó hírt hallnak.
Az Úr Jézus ma született,
Aki nekünk sok nagy jót tett…”
Eztán pénzt, vagy kalácsot adtak a gyermekeknek ajándékul, amit szétosztottak.
A karácsonyi angyaljárás ugyancsak ezen az estén történik, a karácsonyfán meggyújtják a csillagszórókat és a gyerekek megkapják az ajándékokat. A karácsonyfa vízkeresztig (jan.6) marad a házban.
Szilveszter
Az év utolsó napján a fiatalok valamelyikük házánál összegyűltek. Ilyenkor énekeltek, beszélgettek, fél tizenkettőkor, amikor a harangok az óévet elsiratták felmentek a templom elé és együtt énekeltek. A pap mindenkinek Boldog új évet kívánt, és újból felcsendültek a harangok 12-kor, amely az új év megszületését köszöntötte. Ezután mindenki boldog új évet kívánt egymásnak.
Farsang
A fársang ideje vízkereszttől húshagyókeddig tart. Híresek voltak az alakoskodó játékok, melyek többnyire a fonóházakban zajlottak.
Szokás volt a lányok-asszonyok fonója is. Ide eljártak a legények is, ha egy leány leejtette az orsóját és e legény kapta fel, akkor csók ellenében adta csak vissza a leánynak.
Az alakoskodókat maszkuráknak nevezték és csoportosan járák a fonókat. A szereplők bekenték korommal az arcukat vagy álarcot használtak. Voltak a szépen viselkedő díszesen öltözöttek, és az ijesztő, félelmet keltő figurák rongyos, szedett-vedett ruhába öltözttek. A játék típusát is meghatározta az, hogy valakik szép fársángnak öltöztek-e vagy ijesztő, kacagást kiváltó alaknak. Általában a női szerepeket férfiak játszodták, a férfi szerepeket nők.
A fonóban, amikor meghallották az ostorcsattogását a fonóbeliek már tudták, hogy megérkeztek a fársángok. Ettől a perctől kezdve játékházzá vállt a fonó.
A fonóbol nem hiányozhatott senki, mert akkor nem volt teljeseértékű a játék. Ha valaki kimaradt, mert otthon tevékenykedett, akkor a többiek utána mentek, lepedőt dobtak rá és szánkóra ülteteve nagy zaj közepett elvitték a fonóba. Fiatal vagy meglett férfi lép be és tisztességtudó hangon kér szállást "valami idegen népeknek", akik az utazásban elfáradtak, megpihennének, megmelegednének, állataik is lennének stb. A bekéreztetés elmaradhatatlan. A bentiek beleegyezése után jöhetnek a maszkurák: a kicsibubás asszony, a cigány és vásáros, a doktor és cipőpucoló, a betyárok, a lakodalmasok, a halottsíratást paródizálók, jöhet a kéményseprő, az ördög és a halál, jöhetnek az állatmaszkos figurák: a kecske, a bika, a ló, a medve; besétálthat az úrfi és kisasszony és sokféle más szálláskereső. "Előadásuk" az egyszemélyes pantomimjátéktól a többszereplős énekes-táncos és párbeszédes megjelenítésig terjedhet. Leggyakrabban az öltözet, az álruha, a maszk "beszél", mert a maszkuráknak nem szabad megszólalni. A tét az: úgy mozogjanak, viselkedjenek, táncoljanak, hogy ne ismerjenek reájuk. A fonóbeliek viszont mindent elkövethetnek, hogy felismerjék őket. Ez a ketősség biztosítja egy-egy jelenet sikerét.
Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek, töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követően azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.
A farsang gondolatköre a házasság körül forgott. Ezért ha valaki pártában maradt, akkor a farsang végén kicsúfolták. Vénleány - és vénlegénycsúfolással, csutakhúzással fejeződött be a farsangi bál és vele együtt az egész farsangi ünnepkör.
Húsvét
Húsvét[18]szombatján összekürtölték a határkerülés résztvevőit, hogy megválasszákat a tisztségviselőket: a királyt, az ítélőbírót, a csapómestert, a sereghajtót, az oldalvédőket, csendőröket. 100-15 legény vagy idősebb férfi elindult, hogy a legénykék által kitisztított csorgókat , megújított határhompokat ellenőrizzék. Ha kifogást találtak az elvégzett feladatban, akkor megvesszőzték a legényeket, de azok is kaptak vesszőzést, akik először vettek részt ezen az ünnepségen. A nyárádszentsimoniak a domboldalon összetalálkoztak a rigmányiakkal és a havadiakkal, ilyenkor megmérték erejüket a férfiak.[19]
A tavaszi határkerülés alapfunkcióját nagyon sok kutató az úgynevezett mágikus kör jelentésével magyarázza. Az archaikus emberek hiedelmei szerint, ha egy földterületet meghatározott idõpontban, szabályok szerint körbejártak, akkor azt megóvták mindenféle bajtól, szerencsétlenségtõl, természeti csapástól vagy rontástól.
Nyárádszentsimonon a legények egészen napjainkig, húsvétvasárnap hajnalán kedveseik kapujára színes szalagokkal, tojásokkal feldíszített fenyőágakat tűznek. A vénleányoknak viszont száraz kórot tettek. Húsvét hétfőn a legény csapat tagjai minden olyan házat felkerestek, ahová éjszaka ágat helyeztek. Az asszonyokat, lányokat megtáncoltatták, majd a locsolás következett, melyért piros tojás járt. A húsvéti locsolás, mely eredetileg az emberek, fõleg a lányok termékenységét és egészségét éppen mágikus eszközökkel próbálta biztosítani.[20]
A hajnalozók között a legfontosabb személy a hamubotos volt, aki vezette a menetet, vigyázott a rendre. A hamubotos a nevét onnan kapta, hogy volt egy botja melynek vegére zacskóban hamut kötöttek. [21]
Májusfaállítás
Májusfát a lányok a szeretőjüktől kaptak. Ez egy szép fürtös virágú fa volt, amit május elseje hajnalán a lány kiskapuja elé ásott a legény.
Hiedelemvilág
A nyárádszentsimoniak hiedelemvilága sokrétű. Az asszonyok ápolják leginkább a különböző gyógymodokra vonatkozó hiedelmeket. Ugyancsak az asszonyok jártasok az igézésben és az ellene való védekezésben. A szüléssel kapcsolatos óvó, védő varázslatok még a harmincas években aktívak voltak, de mára már a gyakorlat és az egészségügy nagy szerepet játszott a szülési babonák eltűnésében.
A halállal kapcsolatos hiedelmek az idők folyamán átminősültek, az ősi mágikusból jelképessé váltak. Ilyen például a rögdobás, amikor a sírásók maguk tartják oda a rögöt a hozzátartozóknak. A gyászruha viselése ősi jelentéséből semmit sem őrzött meg, melynek az volt a célja, hogy a visszajáró szellem elől arcunkat és ruházatunkat el kell változtatni, hogy ne ismerhessen ránk.
A tehén megrontásában a szentsimoniak is hittek. Ilyenkor bőgtek a tehenek, nem adtak tejet. Úgy tartották, hogy ki kell engedni a tehenet, s akinek a kapujára fut, az az asszony kell kötényéből szénát adjon, s akkor megjön a teje.
Úgy hitték, hogy ezt boszorkányok végzik, kiknek varázserejük van, s kézrátétellel elvehetik és vissza is adhatják a tejet- a kuruzsló végighúzza a kezét a tehén hátán, fején és beszél hozzá.
A boszorkánytörténeteknek az az alapja, hogy a régi parasztember nem tudja megmagyarázni a tehéntej apadását, ezért azt feltételezte, hogy a boszorkány hírében álló személy követte el a rontást.
A nagyidő ellen való harangozás babonás hiedelem, viszont megvan az egyházi elrendelése is, miszerint a harangozó esős, viharos időben harangozni köteles. A szentsimoniak még ma is úgy tartják, hogy a harang hangja elűzi a felhőket és a vihart. Egyesek meg a kalapjukat is leveszik és imádkoznak[22]
A növényi szimbólum funkciója a nyárádszentsimoniak[23]szerint:
Farsang: idő manipulálása, termékenység
Szent György napja: gonoszűzés, termékenység
Virágvasárnap: gonosz erők, betegség, jégverés-elhárítás, tavaszköszöntés, termékenység varázslás, esővarázslás
Húsvét: egészség, termékenység, köszöntés, erővarázslás
Május elseje: köszöntés, szépség, szerelem, termékenység
Pünkösd: egészség, gonoszűzés
Úrnapja: betegség, veszély kór elhárítása
Szüret: termékenység, időmanipulálása
Katalin napja: férj és házasságjóslás, szerelmi varázslás, időmanipulálás
Borbál napja: szerelmi varázslás, időmanipulálás
Karácsony: idő manipulálása, termékenység, egészség
Aprószentek: egészség, szépség, termékenység, varázslás, adománygyűjtés, társadalmi kapcsolatok megerősítése
A növényi jelképek változatokban gazdagon fordulnak elő az alapvetően agrár tevékenységet folytató erdélyi falusi közösségek naptári szokásrendszerében.
Gyógynövények
A falusi öregasszonyok növényismerete kiterjed a sokféle gyógynövényre is. Ezek gyűjtése, tárolása és házi alkalmazása ugyancsak a régi tapasztalati tudás fontos része. Több népi gyógymód és gyógyszer valószínűleg évszázados tapasztalat eredménye.
Gyógynövénynek nevezzük azt a növényt, amelynek valamely részét (gyökerét, levelét, virág ját, mag ját stb.) hatóanyagtartalmáért felhasználjuk a gyógyászatban. Előfordulásuk szerint két nagy csoportba sorolhatóak: vadon termő és termesztett gyógynövények. Szentsimonon a vadon termő gyógynövényeket ismerték és alkalmazták különböző betegségekre. Ilyen növények[24]voltak:
ánizs - illóolajának fő hatóanyaga gátolja a baktériumok fejlődését, tisztítja a légzőszerveket, a húgyutakat, görcsoldó és köptető hatása van
bodza-teát meghűlés légcsőhurut esetén használják, de enyhe hashajtó hatása is van
csalán - levelének antibiotikus hatása van, teáját reumás, köszvényes betegek fogyasztják
édeskömény -hatása: szélhajtó, emésztés- és étvágyjavító, enyhe görcsoldó, epehajtó.
fehér fagyöngy-szájon át adagolva vizes kivonata vérnyomáscsökkentő, de a hatás megbízhatatlan
fodormenta - görcsoldó, gyulladáscsökkentő hatása van
fokhagyma - féregűző szerként belsőleg, érelmeszesedésre és magas vérnyomás ellen használják
galagonya- szívműködés erősítő és szabályozó, idegnyugtató, szívgyulladás csökkentő, ütőér elmeszesedést gátló
izsóp- teája légcsőhurut és gombás betegségek gyógyítására használható
katángkóró - epe és hashajtó hatása van
kukorica - vizelethajtó hatása van
kökény -teája vese- és vértisztító hatású, enyhe vizelet- és hashajtó hatása is van
martilapu -belsőleg teaként, külsőleg borogatásként
máriatövis -májsejt regeneráló
mezei cickafark- teáját tüdő-, méh-, hólyagbántalmak, gyomor- és epegyulladásra használják
nyírfa - tisztítja a húgyutakat és a vesét
tárkony - vérnyomáscsökkentő háziszerként (nem teljesen veszélytelen)
Tatárpincék
Nyárádszentsimon határában 5 sziklaüreg van: tatár pincéknek nevezik, mert tatárjáráskor a lakosok odarejtőzködtek el, a nép többi része a völgy túlsó oldalán a ma Daraberdőnek nevezett helyre vonúlt vissza. A közelben talalható Tatárút arról kapta a nevét,hogy innen vonultak ki a tatárok.
II. Rákóczi György 1657. január 18-án[25], a török nagyvezér tiltó parancsát semmibe véve indult a tragikus lengyelországi hadjáratba. Az Erdély megbüntetésére küldött török sereg a Bánságon át támadott. A Székelyföld szorosain a krími tatárok hordái, a szilisztrai basa törökjei és az őket segítő havasalföldi és moldovai seregek nyomultak a védelem nélkül maradt országba. 1658 őszének szörnyûségeit jól érzékelteti a kortárs Szalárdi János, I. Rákóczi György titkárának Siralmas magyar krónikája: "A tatár chám is… rettenetes égetést, pusztítást, rablást, öldöklést tesznek vala. O nagy isten! ki siralmas vala nézni a sok ártatlanoknak, nagyoknak, kicsinyeknek, férfiaknak, aszonyoknak, sokaknak, fôképpen a nép öregjeinek fegyverre való hányatásokat, az erösseinek, ifjaknak keserves rabságra való hurczoltatásokat!" 1661-ben Ali pasa seregei rabolnak, gyilkolnak újra a Székelyföldön.
Erdély etnikai térképét átrajzoló irtó hadjáratok nem kímélték Marosszéket sem. 1658-ban a Balavásár felôl támadó tatárok felgyújtották Marosvásárhelyt, elfoglalták a várat és az ide menekültekbôl 3000 embert hurcoltak rabságba. E négy év szörnyûségeinek emléke szinte máig fennmaradt egyes külsô helynevekben, pl.: Tatárpincék, Tatárút (Havad), Büdösszállás, Hallgató-tetô, Oremus (Sóvárad), Kati hegyese, Kati útja (Nyárádmagyarós), Bergenyei szállás (Nyárádselye), Veszély mezeje (Bekecs tetô), Bajka vára (Nyárádszentmárton), Tatárút, Tatárhalmok (Nyárádköszvényes), Tatárhágó, Tatárkonyha (Vármezô), Ropó völgye, Kajon kútja, Tatárok útja (Székelykál), Tatárszállás (Hagymásbodon) stb.
A tatárok közeledtének hírére a falu népe a hagyományos menedékhelyre húzódott: egy közeli erdôbe vagy a nagyobb templomok biztonságosnak vélt kôfalai mögé. (Így pusztult el például templomával együtt a hajdanában székelyek lakta Kebeleszentivány, vagy a mezôségi Szabad teljes lakossága.)[26]
Marosszék havasalji falvai a Bekecs-tető melletti Veszély mezejére húzódtak. A székely falvak állatcsordáit, nyájait nem kellett elrejteni. Ezek a rideg tartással nevelt állatok egész évben (!) kint voltak az évszázados szokásjog szerint kijelölt havasi legelôkön.
A fel nem fedezett búvóhelyek biztosították a lakosság pillanatnyi túlélését, viszont hasonlóan életbevágó feladat volt a család élelemtartalékainak az átmentése. A kukorica, a burgonya elterjedése előtti korokban egyetlen aszályos év, jégverés vagy a gabonatermést csökkentô bármilyen ok iszonyatos éhínséget okozott. A túlélést jelentô élelmiszertartalékok elrejtésérôl jó előre gondoskodni kellett. Ezt a célt szolgálták a tatárpincék is. Ilyen tatárpincék említését találjuk Orbán Balázs Marosszéket leíró kötetében Havad, Nyárádmagyarós és Sóvárad határában. Ezek a tatárpincék már Orbán Balázs leírásában is beomlott üregekként lettek említve.
Nyárádszentsimon határában, a falu erdejében a mostani református megyebíró, Szabó Imre Tibor még kisiskolásként társaival való játszadozás közben egy fa gyökerei alatt egy teljesen ép tatárpince bejáratára bukkant. A felfedezés évét az 1964–65-ös évekre teszi. Elbeszélése[27] szerint a faluban élő idős emberek tudtak az erdőbeli tatárpincékről, viszont ezek az épen maradt pince megtalálásával kerültek az érdeklődés középpontjába.
Az épen maradt tatárpince felkeresését a faluja határát jól ismerô Sipos Dénes vállalta. A pincék kiásásakor építôik minden kibányászott földet elhordtak, így a fák között megbúvó, alig fél méteres, ovális alakú kis pincenyílások alig egypár lépés távolságból tűnnek az avatatlanok szemébe. A pincenyílások függőleges szűk kürtőben folytatódtak, így még az esetleges felfedezésük után is igen körülményes lehetett a szűk kürtőn való leereszkedés, a pince tartalmának kihordása, majd a pincéből való kijutás. Így a pince szinte tökéletes védelmet nyújtott a benne tárolt javaknak.
Az építők a szűk kürtűt addig mélyítették, míg áthatolva a termőtalajrétegen, elérték a kemény homokkövet. Innen kezdve, fokozatosan szélesítve a nyílást, egy harang alakú helyiséget alakítottak ki. Építészeti szempontból a harang alak tökéletes szilárdságot biztosít, az erők eloszlása öntartóvá teszi az építményt minden zsaluzás, aládúcolás nélkül is. A pinceüreg alapjának átmérője 250 cm. A pince teljes függőleges magassága a kürtővel együtt 370 cm. A pinceüreg belső méréseit Sipos Dénes végezte, aki vékony testalkata révén le ereszkedett a szûk kürtőn. Az épen maradt pinceüreg mellett mintegy 30 m távolságon belül még hét, mára már beomlott pince nyomai találhatóak. Az egykori pincék száma viszont ennél több is lehetett. A feltárt pincétől északra a talajt sűrű bokros vegetáció borítja, mely lehetetlenné teszi a pincenyomok kutatását. Nyárádszentsimonban a tatárdúlást megelőző években 12–15, jórészt lófő család lakott, így azt a feltételezést sem zárhatjuk ki, hogy minden család saját pincével rendelkezett. [28]
Nyárádszentsimoni Tájház
Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, külföldi partnerszervezeteivel (CEEWEB, DOEN ) együtt egy hosszú távú fenntartható vidékfejlesztési programot kezdett el Havad községben.[29]
A tájház és a hozzá tartozó gazdasági udvar létrehozásának története 2004-ben kezdődött, amikor Kelemen A. Márton fölkereste a község polgármesterét, s a tájház megvalósításának lehetőségeiről érdeklődött. A támogatási program feltétele volt, hogy olyan településen létesüljön tájház, ahol a lakosság száma 300 alatt van, ugyanis a program célja a település fejlesztése. Következtek a felmérések, amelyeket a holland DOEN alapítvány, a CEEWEB valamint a Milvus szakembereivel közösen végeztek. A szempontokat figyelembe véve esett a választás Nyárádszentsimonra.
A leendő Tájház kialakítása Mihály Vilma[30]házára esett, ugyanis a nagy udvar, ami a házhoz tartozik lehetővé tette a gazdasági udvar létrehozását is. Így a ház mögötti területen felépítették a színt, ahol régi mezőgazdasági eszközöket tárolnak, mellette a gazdasági udvar, bekerített kifutókban nagyállatok, szárnyasok láthatók. Felépítették a disznópajtát, a mag- és takarmánytárolót, az istállót, tiszteletben tartva az építkezési hagyományokat. A mezőgazdasági eszközöket, az állatokat a környékbeli gazdák adományozták. A bivalyborjúkat a bözödi Török József hozta el a gazdasági udvarba. (Az ő tulajdonában van még egy kézzel hajtható cséplőgép is.)
A 2006 elején elkezdődött a megvásárolt ház és gazdasági épületek (Szentsimon, 39. szám) rendbetétele – amely a hagyományos jelleg megőrzésével történt. Az összes munkálatot: ács- és kőművesmunka, villanyszerelés, vízszerelés, csatornázás, stb. helyi: rigmányi, havadi és szentsimoni szakemberek végezték. A Tájház a vidékre jellemző hagyományos építkezési stílust (tornácos vályogházak), az egykori parasztházak berendezési tárgyait, eszközeit, a vidék hagyományos kismesterségeit, termékeit, szokásait és népviseletét mutatja be. Erre a célra használják a ház két szobáját, valamint a nyári konyhát. A nagyobb tárgyak, eszközök (szekér, szán, borona, eke, prés, stb.) a ház mögötti udvaron készülő tető (szín) alatt kaptak helyet.
A gazdasági épületek (istálló, csűr, ólak) a vidék hagyományos állatfajtáit, valamint ezek helyes tartásmódját mutatják be. Tehén, bivaly, juhok, kecskék, különböző szárnyasok, disznók és kutyák.
Ezeken túlmenően, a gazdaságban még további érdekességeket is meg lehet szemlélni, mint például komposztvécét, vagy pedig napenergiával működő gyümölcsaszalót.
Az épületegyüttes több célt szolgál:
· a helyi termékek kiállítási pontja
· Havad község egyik kulturális központja
· kézműves foglalkozások tartása gyerekeknek(környező falvak iskolásainak, nyári táborozóknak)
Az eddig leírtakból érezhető, hogy a Tájház több, mint egy egyszerű múzeum. Valójában egy „élő” múzeumként működik, hiszen az itt kiállított tárgyak, bemutatott mesterségek egy részét az ide látogató csoportok élőben is megnézhetik. Például: a Tájházban a látogatók megnézhetik a kovácsok által használt szerszámokat, később pedig megnézhetnek egy működő kovácsműhelyt , é azt, hogy hogyan patkolnak meg egy lovat.
Ugyanígy megfigyelhetik a hagyományos, fonott méhkasokat, utána pedig megnézhetnek egy működő méhészetet a községben, és mézet vásárolhatnak a helyi méhészektől. Ily módon a Tájház nagyon vonzó programokat kínál az ide látogató iskolás csoportok és felnőttek számára, amelyek igazi bepillantást tesznek lehetővé a falvak életébe.
Szerző: Mihály Eszter
[1] A Székelyföld leírása, Orbán Balázs, Pest, 1868, 32 old
[2] Nyárádszentsimoni Egyházi kézirat I fejezet, 1930
[5] Lásd: Tájházi programok
[6] Nyárádszentsimoni egyházi kézirat I. fejezet
[9] Orbán: i.m. IV. 64
[10] Orbán: i.m. IV. 33.
[11] Nyárádszentsimoni egyházi kézirat I fejezet
[12] László János,Orbán Balázs nyomán, Kolompszó,I.szám, 2006
[13] lásd: Dr. Kós Károly, A romániai magyarság néprajzáról,Népismereti dolgozatok 1976, Kriterion Kiadó, Bukarest
[14] Mihály Vilmos adatközlőm elbeszéléséből
[15] Sipos Dénesné elbeszéléséből
[16] Ábrám Zoltán-György Horváth László: Zavaros a Nyárád, Nyárádszereda község múltja és jelene
[17] Honismeret 2005/4 : A nyárádmenti települések és vonzáskörzetük vásárai.Gerendás Lajos 45-47 old
[18] Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából, Budapest
[19] Mihály Vilmos 7o éves adatközlőm elbeszéléséből
[20] Ujváry 1980.19-20.
[21] Barabás László: Tavaszi határkerülés a Nyárád mentén és a Kis-Küküllő felső völgyében Népismereti Dolgozatok 203–216 old, Kriterion Kidaó, Bukarest
[22] Sípos Dénesné elbeszéléséből
[23] Mihály Vilmos és Anna elbeszéléséből
[24] Lásd:: Fűben fában orvosság, Kolompszó, II. Szám, 2006
[25] http://www.hhrf.org/nepujsag/05dec/5nu1214t.htm
[26] http://www.hhrf.org/nepujsag/05dec/5nu1214t.htm
[27] Szabó Tibor adatközlő elbeszélése
[28] Erdélyi utakon, Dr. Kicsi Sándor, Kossuth Kiadása, 1988
[29] Lásd: Községi Tájház Szentsimonon, Kolompszó, II. Szám, 2006
[30] Mihály Vilmos adatközlőm nagynénje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése